Info Panel
Itt állsz:   Nyitólap  /  Blog  /  A Hild Villa a balerina fotózás újabb állomása

A Hild Villa a balerina fotózás újabb állomása

A Hild Villában folytatódott a Ballerina Project Hungary Hőskor sorozatának fotózása. Hogy miért éppen itt?

Hild József korának egyik legfontosabb építésze volt. A millenniumi építkezések befejezését ugyan már nem érhette meg, mert a kiegyezés évében meghalt, de a századfordulóra magát európai nagyvárossá kinövő Budapest számos épületét ő tervezte meg, még ha annak befejezése már Ybl Miklósra, vagy más nagy pályatársakra maradt. A nevéhez fűződő talán legismertebb épület, a Szent István Bazilika Ybl tervei alapján került befejezésre, a hasonlóan ismert Vörösmarty téri Gerbeaud ház megépítése azonban még Hild életében befejeződött. Az épületben található cukrászdát az itt készülő konyakos meggy és macskanyelv a századfordulóra tette világhíressé. A klasszicista villát Hild magának építette 1844-ben.


A szövegek – a felhasznált források, és képek szerzői jogainak sérelme nélkül – önálló szerzői jogi védelem alatt állnak. Egy készülő könyv részét képezik; ©Földvári-Oláh Csaba

  2019  /  Blog  /  Utoljára módosítva október 12, 2019 by admin  / 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük