1894. március 20-án kilencvenkétéves korában Torinóban meghalt Kossuth Lajos. Temetésére 1894. április 1-én került sor. Koporsóját előző nap hozták haza vonaton Torinóból, és a nyugati pályaudvartól többszázezres tömeg kísérte a Nemzeti Múzeumnál felállított ravatalhoz.
kép forrása: Fortepan
A fővárosban halálának első évfordulójára is hatalmas gyászmenetet szerveztek.
„A Kossuth Lajos halálának első évfordulójára rendezett vasárnapi gyászmenet rendkívül impozánsan ütött ki. A menetben százezernyi nép vett részt; mikor kifejlődött, a Kálvin-tértől a Kossuth sírjáig ért és ha az ember egy pontról nézte, másfél óráig tartott, amig elvonult előtte. Az egész szép és megható volt; a rend az utcákon példás; az ünnepi szint semmi sem zavarta. Bár borús volt az ég, kellemes tavaszi levegő kedvezett az ünnepnek. A menet utján a házakat mindenütt gyászlobogó borította, az üzletek kirakata feketével diszitve, sokban Kossuth Lajos arcképe volt látható s a kávéházak gömbölyű utcai lámpáit gyászfátyollal bevonták s meggyujtották. A testületek már délután egy óra előtt sűrű rajokban vonultak a Kálvintérre s onnan a nemzeti színházig helyezkedtek el. Valamennyi koszorút hozott. A nézőközönség is korán belepte az utak járóit, úgy, hogy két órára már a nagy útvonal mentén mindenütt nézők sorfala várta a gyászmenetet. (…) A menetben fáklyák lobogtak és lámpások égtek. Az embertömeg derekán két-háromszáz fáklyás haladt négyes sorban; a molnárok és malommunkások pedig nagy, gömbölyű, égő, színes lámpásokat vittek. A menet ünnepi csendben haladt. Itt-ott a Szózat és a Kossuth-nóta hangzott több száz dalos ajkán; egyébként azonban a helyzethez illő komoly hallgatagság volt az ur a hosszú Amerre elvonult a menet, az ablakok és erkélyek zsúfolva voltak nézőkkel. A műegyetem és az egyetem természettudományi épületének erkélyeit és párkányzatát sürü tömeg lepte el. A muzeum-körut számos házában égő gyertyát raktak az ablakokba, különösen a Zrínyi-házban. A kerepesi-ut egyik házának ablakában észrevették Basso drt, Kossuth Budapesten élő orvosát: azt megéljenezték. A népszínház nagy erkélyén ennek az intézetnek művésznői és művészei állottak és az erzsébetvárosi kaszinó erkélye szakadásig tele volt nézővel. Mikor a menet élén haladó Pázmándy Dénes a temetőben Kossuth sírjához ért, akkor jelentették telefonon a temető igazgatóságának, hogy az utolsó testület most indult el a Kálvin-térről. Ez fogalmat ad a menet nagyságáról.”
Budapesti Hírlap, 1895. március 25. idézi: Földvári-Oláh Csaba: Centrál
